október 31, 2012 Egyéb Nincs hozzászólás

A 2012. évi jogszabály módosítások következtében 2013. év január 1. napjától adómentességben/adókedvezményben az részesülhet, aki a súlyos mozgáskorlátozottságát az alábbi módon igazolja:

1. A szakértői szerv (Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal) által 2012. március 30. napját követően kiállított szakvéleménnyel, szakhatósági állásfoglalással.
A 2011. július 1. napját megelőzően kiállított  ún. “7 pontos igazolással”, valamint a 2011. július 1. és 2012. március 30. napja között kiadott szakértői szakvéleménnyel rendelkező személyek 2013. évtől nem tekinthetők súlyos mozgáskorlátozottnak, így gépjárműadó-mentességre sem jogosultak. Ahhoz, hogy ezen személyek – függetlenül attól, hogy egészségi állapotuk évek, esetleg évtizedek óta véglegesnek tekintendő – adómentességben részesüljenek felülvizsgálaton kell részt venniük, és súlyos mozgáskorlátozottságukat megállapító új igazolást kell beszerezniük. (A „7 pontos igazolás” 2012. december 31. napjáig, míg a 2011. július 1. és 2012. március 30. napja között kiállított szakértői vélemény 2012. szeptember 15. napjáig használható fel, azaz az adómentesség is csak eddig az időpontig biztosítható részükre.)
A közlekedőképesség minősítése céljából, a szakvélemény kiadására irányuló eljárást Gyöngyösi Puky u. 6. szám alatt található Okmányirodánál kérelem benyújtásával lehet kezdeményezni. A kérelemhez csatolni kell a fellelhető orvosi dokumentumok 1-1 másolati példányát.

Tájékoztatom, hogy a közlekedőképességében súlyosan akadályoztatottság tényéről a szakértői véleményt a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal állítja ki, annak tartalmát sem az Adóiroda, sem az Okmányiroda nem bírálhatja felül.

Az a súlyosan mozgáskorlátozott személy, aki a felülvizsgálaton 2013. január 1. napját követően vesz részt, annak az adómentesség csak az „új” szakértői vélemény kiállítását követő hónap 1. napjától biztosítható.

2. Nagykorú személy esetében – aki már rendelkezik – a Magyar Államkincstár által kiadott, fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatályos hatósági határozattal, amely alapján megállapítható, hogy súlyos fogyatékossága mozgásszervi eredetű, illetőleg halmozottan fogyatékos és a fogyatékosságok közül legalább egy mozgásszervi.

3.  A 18. életévét be nem töltött személy esetében a Magyar Államkincstár  által kiadott hatályos igazolással, mely bizonyítja, hogy a magasabb összegű családi pótlékot a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú mellékletének L) pontjában meghatározott mozgásszervi fogyatékossága miatt folyósítják, vagy azért mert a P) pontjában meghatározott többszörös és összetett betegségben szenved és többszörös és összetett betegségei közül legalább az egyik mozgásszervi fogyatékosságot okoz.

Written by admin.halmajugra